Meghitt este együtt…krossz bukósisakok

Azt hittem, hogy végre eltölthetünk egy estét a párommal közösen. Hét tévedtem…

A párkapcsolatunk

still-life-379858_640Feri és én kicsivel több mint 1 éve ismerkedtünk meg, és jöttünk össze. Nem mondhatnám, hogy kifejezetten hasonlítunk, de úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt magunknak. Fél év együtt járás után arra jutottunk, hogy költözzünk össze, hiszen úgy lehet igazán megismerni a másikat. A mondás is úgy tartja, hogy lakva ismerni meg a másikat.

Az elején nem is volt semmi gond. Én eljártam dolgozni, közben vezettem a háztartást, mint ahogyan kell. Feri is dolgozott, még segített is otthon. Aztán egy pár hónap elteltével egyre kevesebbet segített. Még arra sem volt hajlandó, hogy bevásároljon, vagy hogy a szemetet levigye…Eleinte még főztünk is együtt, olyan jó volt.

Valami megváltozott

Egyre jobban éreztem, hogy ez így nem jó. Alig voltunk együtt. Ferinek a munka mellett fontosabb volt minden más, csak én nem. Olyan érzésem kezdett lenni, mintha valami háztartási alkalmazott lennék. Persze mint mindenki, először én is magamban keresetem a hibát. valamit nem jól csinálok? A barátnőm már régen mondta, hogy hagyjam a fenébe ezt a kapcsolatot, és amúgy sem illünk össze…de én nem hallgattam rá. Telt az idő, de a kapcsolatunk úgy éreztem megrekedt egy szinten. Másból nem ált az életünk, mint munka, haza, főzés…de már ehhez sem volt kedvem. Kinek főzzek, magamnak? Hol ide jártam enni, hol oda, vagy éppen a szüleimnél ettem.

Meghitt este

Úgy döntöttem, hogy adok még egy lehetőséget Ferinek. Hiszen egy kapcsolathoz ketten kellünk, és lehet, hogy valahol elmentünk egymás mellett.

Úgy döntöttem, hogy főzök egy finom vacsorát, és az mellett kettesben meg tudunk mindent beszélni. Péntekre terveztem, akkor tudtam, hogy ő is időben ér haza, én meg direkt kivettem egy szabadnapot, hogy be tudjak vásárolni, és meg tudjak nyugodtam főzni. Finom hús, bor, gyertya…minden készen volt időben.

A lehangoltság

Feri időben haza is ért, nem is volt gond. Meglepődött, az illatok alapján, de kifejezetten nem ugrott ki a bőréből. Mindegy, nem engedtem lehangolni magamat. Az asztal már meg volt terítve, a bor be volt hűtve.

A vacsora jó hangulatban telt, beszélgettünk mindenről, még Feri hobbijáról is a motorozásról, a krossz bukósisakokról, de valahogyan rólunk nem. Itt már azért kezdtem kicsit aggódni, hogy hiába próbálom terelni a szót ránk, valahogyan nem sikerül erről beszélni.

Muszáj volt nekem felhozni kerek perec a témát. Nehéz volt, de rákérdeztem, hogy nem érzi úgy, hogy ez így annyira nem jó? Aztán a válasz az volt, hogy nem. Neki így jó minden ahogy van, hiszen szépen telnek a napok, és jól elvagyunk. De én többre vágytam, kikapcsolódásra, együtt létre, főzésre…mint régen. De már időm nem volt tovább kérdezni, mert

Végül a vacsorát Feri megköszönte a vacsorát, és felállt. Én meg azt hittem, hogy még beszélgetünk, de ezek szerint mégsem.

Azt hiszem igaza volt a többieknek akkor, amikor azt mondták, hogy nem vagyunk egymásnak valóak, és más világ vagyunk.